Jóval a politikai rend első világháborút követő összeomlása előtt, a 19. század végén a művészeti formák rendje is összeomlott - és egy új rend alakult ki. A később modernizmusnak elnevezett korszak, amely az 1930-as évekig tartott, valamennyi művészetiágban, így az irodalomban is új kifejezési formákkal ajándékozta meg Európát. A prózairodalomban egyetlen nemzedéken belül kiemelkedő és sokszínű egyéniségek bukkantak fel. Ennek az "arany" nemzedéknek egyik legjelesebb és legsokoldalúbb képviselője Kosztolányi Dezső. Lírikusként és elbeszélőként kezdte, ám az 1920-as években a hosszabb prózai formák felé fordult. Mai napig tartó népszerűségének oka a témáiban is rejlik. Művei az emberi lét alapvető kérdéseit, a hétköznapi emberek reményeit, nehézségeités kétségeit boncolják, tárják fel. Az emberi kapcsolatokról és azok kudarcáról, a szerelemről és a szeretetlenségről, a fiatalkori illúziókról és az öregkori kiábrándultságról, a magányról és az abból való kitörés vágyáról szólnak.